Malajzia, a mosolygós emberek országa

Néhány hete egy nyolcfős csoport tagjaként, a Qatar Airways által szervezett tanulmányút keretében utazhattam Malajziába, jobban megismerve nem csak az orgszágot, de a légitársaságot is. Malajzián belül Kuala Lumpurt és környékét, valamint az észak-keleti tartomány, Kelantan egyes részeit, valamint Perhantian szigetét látogattuk meg. Az út összesen 7 napos volt, de a sok utazás, időeltolódás miatt mindössze 4 éjszakát töltöttünk az országban. Ettől függetlenül egy igen tartalmas és élményekben gazdag utazásunk volt!

Az út dohai átszállással körülbelül 13 óra volt. A Qatar Airwaysnek köszönhetően a csoportból szinte mindenki utazhatott a légitársaság business osztályán, ami egy életre szóló élmény volt! A turista osztályra sem lehetett panaszunk: Az ülések kényelmesek, a háromfogásos ebéd kitűnő, a Henessy konyak pedig itt is jár! A stewardessek és stewardok segítőkészek voltak, és annyiszor hoztak inni, ahányszor csak kértünk, és azt amit kértünk.

Pasar Siti Khatijah, Kota Bharu leghíresebb piaca

Pasar Siti Khatijah, Kota Bharu leghíresebb piaca

Kota Bharu

A kuala lumpuri érkezést követően egyből repültünk tovább Kota Bharu repülőterére, ami az észak-keleti Kelanta tartomány fővárosa. Az átszálláshoz vonatozással, útlevél ellenőrzéssel, poggyászfelvétellel, majd újbóli bechekkolással is elegendő volt a 2 óra. A Malaysian Airlines csődje ellenére továbbra is üzemelteti járatait. Mi is velük utaztunk, és nagyon elégedettek voltunk, leszámítva a 15 grammos földimogyorót és a földetérést, amikor is a pilóta nem kímélte a futóművet.

Kota Bharuban megnéztük a város leghíresebb piacát (Pasar Siti Khatijah), egy családi szövőműhelyet (Songket and Batik Factory), ahol három 80 és 100 év körül néni szövőgépen készítette a csodás anyagokat. Végül megnéztük a 40m hosszú fekvő Buddhát is. A városban nincs túl sok látnivaló, viszont Kuala Besut kikötője körülbelül egy órára van, és a thai határ is mindössze egy óra autóval.

Perhentian szigete

Perhentian szigetén

Perhentian szigete

Másnap továbbutaztunk Perhentian szigetére. A szigetre Kuala Besut kikötőből indulnak a gyorshajó transzferek. Amennyiben a szigeten foglalunk szállást, a szálloda biztosít transzfert, vagy ha éppen elegen összegyűltek, már indul is a hajó. A transzfer kb. 30 perc, és elég félelmetes volt, ahogy a hullámok folyamatosan dobálták a hajót, de ez inkább a visszaúton volt erősebb.

Perhentian egy gyönyörű zöld, magyar utazók körében még felfedezésre váró sziget. Két szigetből áll (kicsi és nagy). A tenger gyönyörű kék, átlátszó, nem túl hideg. Az itteni szálloda tengerpartja finomhomokos, nagyon tiszta a víz, a türelmesebbek még ráját is “simogathatnak” a vízben. A szigeten főleg francia, olasz és japán turisták vannak. Vízi taxikkal a sziget többi partjára is eljuthatunk. Vannak dzsungeltúrák, búvárkodós, és szigetbejárós programok is. Mi a sznorkelezést próbáltuk ki. Nem olyan, mint Egyiptomban, de cápát és óriás teknőst is láttunk! A szigetről 8, 12 és 16 órakor indul vissza a transzfer.

Medan Pasar Lama, Kuala Lumpur régi piactere

Medan Pasar Lama, Kuala Lumpur régi piactere

Kuala lumpuri vásárlás

Perhentian után visszarepültünk Kuala Lumpurba és a város legjobb szállodáiban lakhattunk (Shangri La Kuala Lumpur és Traders Hotel Kuala Lumpur), ahol nem csak a szállás, de a fogadtatás is lenyűgöző volt.

Kuala Lumpur hatalmas város, hatalmas kontrasztokkal. A felhőkarcolók mellett, rengeteg bádogtetős tákolmány is van. A városban a vásárlásra helyezik a hangsúlyt, és nekem úgy tűnt, minden erről szól. Helyi kézműves tárgyakat a Central Marketen érdemes beszerezni. Ezen kívül ott van a China town! China townban minden van, amihez szeretnénk olcsón hozzájutni. Alkudni ér és kötelező! Amikor elégedetten hazaindulunk, hogy mindent milyen jó áron sikerült beszerezni, és milyen sokat alkudtunk, akkor is rá kell jönnünk, hogy még mindig lehetett volna alkudni!

Putrajaya mecset

Putrajaya mecset

Melaka, Malajzia legrégebbi templomainak otthona

De nem csak vásároltunk és nem csak Kuala Lumpurban voltunk. Putrajayai kitérővel megnéztük Melakát is, ami az UNESCO Világörökségi Listáján is szerepel. Melaka egy hangulatos skanzenszerű város. Itt található Malajzia legrégebbi iszlám, buddhista és taoista temploma, szentélye és mecsetje is. Sokkal melegebb van, mint Kuala Lumpurban, ezért készüljünk sok vízzel. Trishaw-val körbetekertük a belvárost, megnéztük a portugálok által épített A’Famosa erőd még megmaradt kapuját (Porta de Santiago), a különböző vallások legrégebbi templomait, szentélyeit, mecseteit, majd megebédeltünk a Nyonya Suan étteremben és visszaindultunk Kuala Lumpurba.

 

A Petronas tornyok árnyékában

A Petronas tornyok árnyékában

Mivel még egy napunk volt a hazaút és a az utolsó napra tervezett szakmai program előtt, ezért a Petronas tornyokból, felülről is megnéztük Kuala Lumpurt. A belépőjegyet érdemes előre megvenni.

Miután elbúcsúztunk Kuala Lumpurtól, Putrajayaba indultunk a Marriott hotelbe, ahol Magyarországot képviseltük, az évente háromszor megrendezésre kerülő Destination Seminaron, majd az ezt követő vacsorán is részt vettünk. A hosszú és élményekben gazdag nap és hét után indultunk haza, Magyarországra.

Összességében Malajzia egy tényleg sokszínű ország, mosolygós és nagyon kedves emberekkel. A muszlimok, buddhisták, taoisták, keresztények békében élnek egymás mellett. Az ország vezetése nem kényszeríti rá az országra a saját vallását, mindenki abban hisz, amiben szeretne. Malájok, kínaiak, indiaiak, indonézek békében élnek egymás mellett. Itt is vannak problémák, de tiszteletben tartják a különbözőségeket. Az ország 1957. óta független állam, azóta rohamosan fejlődik, és igyekszik egyre vonzóbbá válni. Van tengerük, UNESCO világörökségük, dzsungel és minden, ami akár egy hónapon keresztül is lekötheti az odautazók figyelmét.

A közbiztonság jó, az emberek tényleg kedvesek és tényleg örülnek a turistáknak. Az utak jó minőségűek, ezért is inkább a buszozást részesítik előnyben. Az ország egész területét bebuszozhatjuk viszonylag olcsón. A benzinárak alacsonyak, nagyon sokan közlekednek autóval, ami hatalmas dugókat eredményez, városon belül is. A taxi is olcsó, viszont a taxik csak tartományokon belül közlekednek, nem visznek utast másik tartományba, vagy csak nagyon drágán.

Mindenféleképpen szeretnék visszatérni ebbe a kulturálisan is sokszínű országba. Szeretnék több időt a szigeteken tölteni, illetve, lehet, hogy a maláj buszozást is kipróbálom! Aki Malajziába tervezi utazását, készüljön melegre, nagy páratartalomra, kedves, mosolygós emberekre.

Írta: Dudás Csilla

 

Kapcsolódó utazások

Nyaralás Malajziában
Körutazás Malajziában

 

Tags: , ,

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress