Helyzetjelentés Bangkokból

Kell-e tartani a bangkoki tüntetésektől?

Hónapok óta húzódik a kormányellenes tüntetéssorozat a thai fővárosban. A 2013 novemberében kezdődött események egyelőre nem látszanak enyhülni. Sokan bizonytalanok thaiföldi utazásukkal kapcsolatban, ezért szeretnénk pár hasznos tanáccsal ellátni azokat, akiket aggodalommal tölt el a jelenlegi helyzet.

Szeretnénk mindenkit megnyugtatni személyes biztonságát illetően. Legtöbb kint tartózkodó utasunktól és partnerünktől azt a visszajelzést kaptuk, hogy nincs komolyabb ok az aggodalomra, hiszen az események nem a turistákat érintik. Természetesen a város hangulatát befolyásolják a demonstrációk, de a főbb látványosságok környékén szinte semmi sem érzékelhető a tüntetésekből. Thaiföldön viszonylag gyakoriak a hasonló megmozdulások, az országban számtalan puccsot végrehajtottak már. Ennek ellenére turistáknak ezen események során sem korábban, sem most nem esett bántódása. Thaiföld egyik fő bevételi forrása az idegenforgalom, így különösen ügyelnek arra, hogy a látogatókat semmilyen veszélynek ne tegyék ki.

Mire ügyeljünk?

– Azt javasoljuk, hogy kerüld el a tüntetések közvetlen helyszíneit.
– Mielőtt elhagyod szállásod, a recepción érdeklődj a napi helyzetről.
– Tájékozódj utazási irodádnál vagy a Külügyminisztérium konzuli szolgálatán arról, hogy a kialakult helyzet nem követeli-e meg, hogy utazásod lemond, illetve arról, pontosan hol is folynak zavargások.
A bangkoki nagykövetség 24 órában elérhető ügyeleti száma: +66-81-875-4610.
– Érdemes a Királyi Palotát és a Smaragd Buddha Templomot vízi közlekedéssel megközelíteni, így garantáltan elkerülve a tüntetések útvonalát.
– Kövesd nyomon a hírcsatornák és a külügyminisztérium közleményeit az aktuális helyzetről.
– A tüntetések lassíthatják, esetenként meg is bénítják a városi közlekedést és a taxik elérhetőségét.
A Suvarnabhumi és a Don Mueang nemzetközi repülőtérre pedig amúgy is forgalmas az út, ezért javasoljuk, hogy a visszaúton a repülőtérre a gép indulása előtt legalább 3 órával korábban indulj el. Közlekedési dugó esetén javasoljuk, hogy használd a repülőtéri gyorsvasutat (Airport Rail Link).

Megoldás a tüntetések elkerülésére

Ha szeretnél valamelyik thaiföldi nyaraló szigetre utazni, de inkább elkerülnéd a forrongó Bangkokot, akkor érdemes utazásod Szingapúri átszállással foglalnod. Szingapúr amellett, hogy Ázsia legtisztább és legbiztonságosabb városa, rengeteg látnivalót is tartogat. A városállamból Phuket kényelmesen, mindössze 2 órás repülőúttal elérhető. Februári indulású phuketi ajánlatunkat szingapúri városlátogatással kötöttük össze, így utazásod nem befolyásolják a bangkoki történések.

Kapcsolódó utazásunk:

2 éj Szingapúr + 7 éj Phuket nyaralás

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress