Fudzsi-szan – napfelkelte 3776 méter magasból

A Fudzsi-szan, a japánok szent hegye a XII. századtól kezdve zarándoklatok célpontja. Versek, fametszetek és más műalkotások örökös szereplője. Japán egyik legkedveltebb turisztikai célpontja: évente kb. 300 000 ember indul neki a 3776 m magas csúcsot meghódítani. Aki nem mássza meg, annak is van legalább egy fotója róla. Az utóbbi években egyre többen gondolják úgy, hogy fel kell jutniuk a tetejére – de a látogatók gondatlanságának következtében óriási szemétkupac halmozódott fel a hegyen. Ez évekig hátráltatta, hogy a Fudzsi bekerülhessen a világörökség kincsei közé. 2013 júniusában azonban végre bejegyezték, mint kulturális örökséget, s azóta még többen határozzák el, hogy meghódítják Japán legmagasabb csúcsát az ajánlott július-augusztus közti időszakban.

「一度も登らぬ馬鹿、二度登る馬鹿」

„Aki egyszer sem mássza meg, ugyanolyan bolond, mint aki kétszer mássza meg.”- tartja a mondás. Bár mindenhonnan azt hallhatjuk, hogy korhatár nélkül és akár felkészültség nélkül is nekivághatunk a Fudzsi-hegy megmászásának, azért azt ne gondoljuk, hogy habkönnyű délutáni sétának nézünk elébe. Egy kis gyakorlat és edzettség nem árt, megfelelő felszerelés hiányában pedig egyáltalán nem tanácsos útnak indulni. Ezt szem előtt tartva én inkább tisztes távolból szemlélgetem a hegyet, és Nagy Dávidot kérdeztem élményeiről. Dáviddal egy évet tanultunk ugyanazon az egyetemen Japánban, sokszor utaztunk együtt. Eredeti terveink szerint a Fudzsit is együtt másztuk volna meg, de én nem bízva magamban meghátráltam, és inkább a kényelmes óceánpartot választottam.

Mesélj az indulásról! Toganéból indultál a hegyet megmászni. Miért ezt az utat választottad?

A Fudzsira több út vezet. A leghíresebb a Yoshida-út, aminek az 5. állomásáig, Kawaguchi-koig külön busz megy Tokióból. Egyszerűnek tűnik, de én másikat választottam, mert ez az út elég népszerű, emiatt itt várható a legnagyobb tömeg. Ezen túl van több út is, a Subashiri, a Gotenba és a Fujinomiya. Én a Subashirin mentem fel, ami azt jelentette, hogy elvonatoztam Gotenbáig, és onnan busszal jutottam el az 5. állomásig.

Hány állomás vezet a hegyre?

A megállókat a hegy lábától számozzák, de a népszerű útvonalak az 5. állomástól indulnak. Idáig visznek fel a buszok is. A teteje lenne a 10. állomás, de nem így nevezik. A 9. állomásnál áll egy szentélykapu, a hegycsúcs pedig maga a „szentély”. Ha a kapun, a toriin áthaladsz, már a célegyenesben érezheted magad. Sokan nem jutnak feljebb: 2000 méteren feladják, gondolván, hogy már jó magasra jutottak. Innen még 5-8 órát kell felfelé túrázni a csúcsig. Maga a megtett távolság kb. 7-8 km, ez alatt kell felmászni 3776 m magasra. Úgy kell elképzelni, hogy ezeken az állomásokon nagyon sok bolt van, a kisebb utaknál meg esetleg van egy WC. A Subashirin is, ahonnan én indultam, szintén voltak boltok, lehetett venni hegymászóbotot, többféle méretben, sokféle zászlóval, magyarral mondjuk sajnos nem. Ahogy haladsz felfelé, minden állomásnál kaphatsz rá pecsétet. A kisebbek 800, a nagyobbak 1200-1600 jenbe kerülnek. Nem ez a drága benne, hanem az összes állomáson 200 jenért pecsételnek rá. Szerettem volna megtartani, bár a csomagomba nem fért be, hazaküldtem postával.

Az 5. megállóhelyre érkezve már úgy érezheted, hogy hegyen vagy. Látszik onnan a Fudzsi csúcsa?

Magát a Fudzsit, a tetejét innen még nem láthatod, egy erdős részre érkezel, és a fák kitakarják a csúcsot. Később bukkan eléd. Innen – az 5. állomásról – megpillanthatod azonban a Ko-Fujit, vagyis a „Kis Fudzsit”. Ez egy kisebb vulkanikus csúcs, ahonnan szintén nagyon szép a kilátás. Ráadásul ehhez nem felfelé, hanem lefelé kell haladni – 11 méter a magasságkülönbség, tehát csak visszafelé kell mászni. 10 perc alatt ott van az ember.

Mit vittél magaddal? Hogy érdemes felkészülni a mászásra?

Alapvetés a fejlámpa, az esőkabát, a termo öltözet. Váltócipőt érdemes vinni. Mi volt még… sapka, sál. Bár júliusban mentem – mivel a Fudzsit július-augusztus hónapban lehet megmászni, és a japán nyarak tikkasztóan melegek, de már az 5. állomásnál is csak 10°C volt. Ha lent kánikula van, akkor is csak 20°C-ig szalad fel a hőmérő higanyszála. A csúcson pedig általában nincs több nulla foknál. Ahogy egyre feljebb haladunk, ritkul a növényzet, de még mindig van egy kis zöld.

Étellel és folyadékkal hogyan kell készülni?

Ha felfelé 8 órával számolunk, fent van 1 órát az ember, vissza 3-4 óra az út, az összesen nagyjából 13 óra mászást jelent. Érdemes jó 3 liter vizet magunkkal vinni, vagy még többet. Vannak a hegyen is italautomaták, ahol kb. 500 jenért vehetsz vizet - teljesen érthető okokból. Egyáltalán az is hihetetlen, hogy odafent abban a magasságban létezik egy ital automata! A vizet és az ételt mindenki szabja az egyéni igényeihez. Ahogy elhagyjuk a kis boltokat, később már semmit nem találunk, csak a puszta, homokos hegyoldalt.

Elég hosszúnak tűnik felfelé az út. Visszafelé tényleg csak 3-4 óra? Vagy te különösen jól bírtad?

Nem, ez tényleg ennyi. A Subashiri azért Subashiri, mert a „su” „homokot”, a „hashiri” pedig „futást” jelent. Úgy jössz le, hogy futsz, mert süppedős, vulkanikus homok, hamu van alattad, ami csúszik is - és így nagyon gyorsan leér az ember. Akár két óra alatt is lehetséges lejutni.

De normális ember nem csak 1 órát pihen odafent, vagy igen?

Odafent igazán nem lehet pihenni, sok időt eltölteni, mert olyan kevés az oxigén, hogy nekem például nagyon hevesen vert a szívem. Szóval nem nagyon tudsz pihenni, lelazulni, legalábbis szerintem. Az 5. állomásnál és később is lehet oxigénpalackot venni. Japán túraboltokban előtte is be lehet szerezni olcsóbban, ha valaki úgy gondolja, hogy szüksége lehet rá. Aki nem biztos magában, az inkább vigyen! Kevesebb az oxigén, ami kellemetlen fizikai tüneteket okozhat: fáj az ember feje, szédül, hányingere van. Igazából nekem 2000 m-en volt a legrosszabb, de aztán viszonylag gyorsan akklimatizálódtam, hozzászoktam a levegőtlenséghez.

Léteznek a „nézzük meg a naplementét, napfelkeltét a Fudzsin” túrák. Ezek hogy működnek?

Van egy esti busz, pontosan nem tudom, hogyan jár, de a Yoshida-útnál este 10-11 körül rak le. Rögtön, megállás nélkül felmész. Aztán leülsz, mert ez úgy működik, hogy addigra már olyan sokan vannak, hogy fel sem jutsz, hanem alatta 100 méterrel feladod és leülsz. Megnézed a napfelkeltét. Amint vége, mindenki rohamszerűen megindul lefelé. Tehát nem töltenek fent időt, talán fel sem jutnak a csúcsig, csak kevesen, mert ez kimerítő. A napfelkelte látványáért mindenképpen megéri, ezért sokan vállalják. Az 5., 6., 7., 8. állomásnál vannak szálláshelyek, és minél feljebb jutsz, ez annál drágább. Arra is figyelni kell, hogy hétköznap 6000 jen körül már találni ágyat, de hétvégén a szálláshelyeket csak étkezéssel együtt lehet igénybe venni. Hálótermet képzelj el, tatamin, ahol másokkal egy térben alszol, és sok a ki-bejárkálás. Előfordul, hogy rengetegen vannak egy helyen, de léteznek kisebb kunyhók is. A Subashiri úton inkább kisebbek vannak, a Yoshida-úton akár 100-200 férőhelyesek is. Itt fűtenek, és kapsz ennivalót is, de aludni ilyen nagy átjáróházban keveset tudsz.

Szerencsés voltál, téged meghívtak egy szállásra. Ez hogyan is történt?

Mentem felfelé, már túl voltam az erdőn, és jött a csodálatos látkép: szürke hamu végig. Amikor már áthaladtam a 6. állomáson, találkoztam egy csapat japánnal, elmentünk egymás mellett, köszöntünk egymásnak. „Konnichiwa, konnichiwa!” – itt mindenki köszön mindenkinek. Előttük haladtam, de többször megálltam pihenni, így mindig összefutottunk. A 3-4. ilyen találkozásnál beszélgetni kezdtünk, majd csatlakoztam hozzájuk. A 7-8. állomásnál csoportképet is csináltunk, összemelegedtünk. Ahogy mentünk-mentünk, elkezdett esni az eső. Nem volt olyan hideg, de ha átázol, jobban fázol. Feltámadt a szél, jött a zivatar, villámlott is. Ők úgy döntöttek, hogy bemennek a szállásra, én meg mondtam, hogy megvárom őket a ház előtt. Persze egyből mondták, hogy azt nem lehet, és kérdezték, hogy mennyi pénzem van. Volt nálam 3000 jen, a szállás 8000 jenbe került. A különbözetre meghívtak, sőt, még vacsorázni is, nagyon rendesek voltak.

Ott aludtatok, vagy csak megvártátok, hogy elüljön a vihar?

Aludtunk egy kicsit. 9 körül lefeküdtünk és 2-3 óra körül indultunk tovább, mert tudtuk, hogy a Subashiri-útvonal összefut a Yoshidával a régi 8. állomásnál, és nagyon sokan lesznek. És tényleg, este alig láttál embereket, hajnalban meg mindenki jött megnézni a goraikót, vagyis a felkelő napot. Van egy éjjeli szakasz, az út ki van táblázva, léteznek fényvisszaverők, és éjszaka is elég sokan mennek. Eltévedni nem tud az ember, mert mindig van ott valaki. Jobb csoportosan nekivágni, mint egyedül. Azoknak, akik először másznak hegyet, különösen nem ajánlom, hogy egyedül menjenek. A japánok mindig nagyon felkészültek, a külföldiekre jellemzőbb az, hogy nincsen náluk semmilyen lámpa, vagy csak elemlámpa. Ezt sem nagyon ajánlom, mert ha az egyik kezedben tartod, akkor mivel kapaszkodsz? A fejlámpa és a mászóbot nagyon hasznos. Vigyünk pótelemet is, mert a hidegben hamarabb lemerülnek az elemek! Ne úgy induljunk neki, hogy „valami majd úgy is lesz”! A Fuji könnyűnek tűnik, mert mindig elmondják, hogy évente több százezer ember felmegy, és mutogatják a tévében a csúcsot meghódító japán nyugdíjasokat. De azért érdemes figyelembe venni, hogy egy ilyen japán néni milyen jó kondiban van! A célhoz közel már sűrűsödnek az emberek.

Van még esetleg más megszívlelendő tanácsod?

Azt érdemes megjegyezni, hogy talán már idén bevezetik – vagy már be is vezették –, hogy mindenkinek kötelező jelleggel fizetnie kell, aki felmegy a Fudzsira. Én is fizettem 2000 jent, amit elvileg adománynak neveztek. Már javul a helyzet, de még mindig hihetetlen mennyiségű szemetet szednek össze, és ennek a költségeit szeretnék a befolyt összegből finanszírozni. Emellett az is cél, hogy egy kicsit kevesebben menjenek. Ennyi embert egyszerűen már nem bír el a hegy.

Mi volt az egész mászás során a legnehezebb? Érezted azt, hogy most, abban a pillanatban visszafordulsz?

Hála az égnek, nem volt olyan érzésem, hogy visszafordulnék. Egész jó volt az idő is, jött egy vihar, de viszonylag hamar elült. Nekem, amikor felértem, elég nehéz volt. Fájt a mellkasom. Állsz, és úgy is elfáradsz. Ülsz, és úgy is elfáradsz. Ehhez hozzá lehetne szokni, de ez az egy nap alatt felrohanás nagyon megterhelő a szervezetnek. Utána elmúlt, és sokkal jobban voltam.

Mi van odafent? Miért éri meg felmenni?

Ez a mászás legérdekesebb része. De kell idő, hogy körbe nézz, legalább 1 óra, úgyhogy jó, ha erre marad még bennünk energia. Mégiscsak ez a legmagasabb hegy Japánban! Van fent egy kis kráter, amit körbe lehet járni. Körbe nézhetsz, láthatod a felhőket felülről, láthatod, ahogy a felhők beleúsznak a kürtőbe. Van egy posta, ahonnan adhatsz fel Fudzsis képeslapot Fudzsis bélyeggel. Használhatod Japán legmagasabban lévő WC-jét. Ehetsz is fent valamit. És persze szuvenírt is vehetsz. Több szentély is van, ahol pecsételtethetsz, és vásárolhatsz amuletteket. A legmagasabb ponton időjárásmegfigyelő-állomást létesítettek. Most már automatizált, de régen emberek ültek ott fent, és látták el ezt a munkát.

Mi volt a legjobb, a legemlékezetesebb pillanat?

Több ilyen is volt. Én magát a mászást is nagyon élveztem. Aztán amikor az emberek, akikkel találkoztam a hegyen, meghívtak, azt majdnem megkönnyeztem. De a legjobb érzés fent lenni a hegyen! Amikor felérsz 3776 m magasra, és ott állsz, és tudod, hogy az a legmagasabb pont Japánban, és alattad vannak a felhők, amiket máskor alulról szoktál nézni – ez a függőség veszélyét hordozza magában! Amikor végre felérsz, az olyan sikerélmény, olyan adrenalinlöket, hogy úgy érzed, a világ tetején állsz!

Végezetül még egy kérdés. A mondás úgy tartja: „Aki egyszer sem mássza meg, ugyanolyan bolond, mint aki kétszer mássza meg.” Te nekivágnál még egyszer?

Felmennék még legalább egyszer, de akár többször is! Szeretném kipróbálni az összes útvonalat, és nagyon jó volna egyszer látni a napnyugtát is.